HIT együttes 1978-ból

1980-ban a Pesti műsor tehetségkutó versenyén mely az akkor még működö Budai Ifjúsági parkban volt, indultunk mi is. Az első helyezett már előre el volt dönte de mi ennek ellenére beszálltunk a versengésbe. A verseny tétje egy féloldalas kislemez volt. Mivel akkor már elég tekintélyes számú rajongótáborral rendelkeztünk pillanatok alatt felfigyelt ránk a zsűri. Helyezést ugyan nem értünk el de ennek ellenére felvették a a "Véncsavargó" című számunkat, mely aztán hamarosan meg is jelent kislemez formában. Persze csak az egyik oldala volt a miénk, a másik oldalán a Solaris együttes száma volt. A késöbbiekben ez lett a HitRock együttes legnagyobb és legismertebb slágere.

Az akkori tagok balról jobbra: Babári József ének, billentyű, Nagy Oszkár basszusgitár, Tihanyi Gábor gitár, Pozsonyi Tibor dob.

 

 

1980. Budai Ifi Park
1980. Budai Ifi Park
1980. Budai Ifi Park
1980. Budai Ifi Park
Csoportos pissssss!
1980. Budai Ifi Park
Itt még az ős négyes!
Finki
Basary
Oszkár aki 180-ban kivált!
Tánczi színesben!
Tánczi

 

A Hit elődje az Orient !
A Hit elődje az Orient !
A Hit még négyen 1978-ban!
A Hit még négyen 1978-ban!
A Budai park 1980-ban!
Budai park, élőben itt vették fel az első Hit kislemezt!
A Véncsavargó élő felvétele!
Itt már a teljes Hit tagság!
1980-ban A Hit!
Az első Hit poszter 1980-ból!

Fotók, 1977-ből az Orient és az abból alakult HIT együttesről 1978-ból. 1980-ban Talabér László mint basszusgitáros, Füchsel Tibor mint billentyűs, zkv. és Tóháty László is csatlakozott a HIT együtteshez mint vendég énekes (alsó három kép). Tóháty László 1982-ben külföldre távozott. A fotókat Kováts Lajos régi barátunk küldte aki abban az időben, a zenekarnak dolgozott mint fotós és grafikus! Köszönjük a fotókat!